Takács Dániel
Gyógytornász, rehabilitációs szakember, egyetemi előadó. Szakterülete és PhD kutatási témája a sérülésmegelőzés. Jelenleg elsősorban kosárlabdázók és labdarúgók munkáját segíti.
Takács Dániel
Gyógytornász, rehabilitációs szakember, egyetemi előadó. Szakterülete és PhD kutatási témája a sérülésmegelőzés. Jelenleg elsősorban kosárlabdázók és labdarúgók munkáját segíti.
Több mint 20 éven keresztül kosárlabdázott, pályára lépett a magyar első és másodosztályban, valamint az utánpótlás válogatottban.
A sérülések megelőzésének, illetve rehabilitációjának fontosságát saját bőrén is megtapasztalta, ugyanis végigcsinált egy elülső keresztszalag rehabilitációt, és felépült egy komoly gerincsérülésből.
Ma már mások gyógyulását segíti. Legfőbb tevékenységi területe a sérült sportolók rehabilitációja. Utánpótláskorú és felnőtt hivatásos sportolókkal egyaránt dolgozik.
2013 óta a DVSC Labdarúgó Akadémia vezető gyógytornásza, a rehabilitációs csoport vezetője.
2016 óta a DEAC első osztályú kosárlabda csapatának rehabilitációs edzője, gyógytornásza.
Meghívott előadóként tanít a Debreceni Egyetem gyógytornász képzésében.
Szakterülete, illetve PhD kutatási témája a sérülések megelőzése, és azok rizikófaktorainak vizsgálata.
Rendszeresen ad elő magyarországi és külföldi szakmai konferenciákon.
A sicSPORT Konferencián elhangzó előadásának címe: Prevenciós programok a sportban – megelőzhetőek-e a sérülések?