sicSPORT Konferencia 2023

Székelyföld első sportkonferenciája

2023. május 18-19.
Csíkszereda

A konferenciáról

A sicSPORT közösség, illetve az általa szervezett konferencia célja, hogy megfelelő alkalmakat teremtsen a Székelyföldön élő sportszakembereknek a fejlődésre, tanulásra.

Ennek jegyében olyan előadók tudását tesszük hozzáférhetővé az érdeklődők számára, akik szakterületük legjobbjai közé tartoznak, akik betekintést nyújtanak a legfrissebb nemzetközi trendekbe, bevált gyakorlatokba.

Az első sicSPORT Konferenciára edzőket, sportolókat, sportvezetőket, döntéshozókat, sportmenedzsereket, sportszervezőket, gyógytornászokat, sportorvosokat, testnevelő tanárokat és minden sportban dolgozó szakembert várunk.

A sportolók fizikai felkészítése mellett táplálkozásról, pszichológiai kérdésekről, csoportszervezésről, karrierépítésről is a legjobbaktól tanulhatnak a résztvevők.

Előadók

A konferencián sporttudományi szakember, erőnléti edző, olimpiai bajnok sportági edző, sportpszichológus, dietetikus, aktív sportoló mellett egy sor izgalmas szakember tart előadást. Az előadók listáját és részletes bemutatását az alábbiakban olvashatjátok.

Május 18-19. között összesen 13 szakembertől lehet majd tanulni, kérdezni.

Dr. habil. Lénárt Ágota

Sportpszichológus

Fülöp Tibor

Sporttudományi tanácsadó, teljesítménydiagnosztikai szakértő

Gönczy Gergő

Sportdietetikus

Pozsonyi Zsolt

Erőnléti edző, funkcionális tréning szakértő

Takács Dániel

Gyógytornász, rehabilitációs szakember

Dr. Görgényi István

Olimpiai bajnok edző, csoportdinamikai szakértő

Kiss Áron

A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron, illetve a Ferencváros jégkorongcsapatának erőnléti edzője

Prof. Dr. Géczi Gábor

A Magyar Jégkorong Szövetség stratégiai programvezetője, tanszékvezető egyetemi tanár

Kosaras Renáta

Sportkommunikációs és sportdiplomáciai szakértő

Dr. habil. Kádár Judit

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok igazgatója, az új angol nyelvű hibrid Sportdiplomácia Képzés vezetője

Mocsai Tamás

A Nemzeti Kézilabda Akadémia ügyvezetője, korábbi magyar válogatott, olimpiai negyedik helyezett kézilabdázó

Nagy Zsolt

Vállalkozásfejlesztési menedzser, managing partner - Vicket Developments

Temesvári Zoltán

Sportmarketing szakértő - Sportmerchandise.hu

Program

Csütörtök

Regisztráció 8:15
Dr. Géczi Gábor: A tehetségmenedzsment aktuális kérdései a sportban 9:00
Dr. Kádár Judit: Soft skillek az edzői és sportolói kommunikációban 10:10
Mocsai Tamás: Tehetségből teljesítmény 10:40
Gönczy Gergő: Szénhidrátok szerepe a sportban – Túledzettség, sérülések és emésztési panaszok kivédése szénhidrátokkal 11:20
Ebédszünet 12:10
Dr. Görgényi István: Együtt gondolkodni arany 13:30
Dr. Lénárt Ágota: Bajnoknevelés sportpszichológiai módszerekkel 14:40
Megnyitó ünnepség 16:00
Hogyan tartható fenn a székelyföldi sport kiugró fejlődése? – kerekasztal-beszélgetés székelyföldi sportvezetőkkel, moderátor: Kosaras Renáta 16:30

Péntek

Takács Dániel: Prevenciós programok a sportban - megelőzhetőek-e a sérülések? 9:00
Kiss Áron: Az adatalapú teljesítményfokozás lehetőségei egyéni és csapatsportokban 10:10
Sportmerchandise.hu - Temesvári Zoltán: A merchandising szerepe az utánpótlásban 11:20
Vicket Developments - Nagy Zsolt: Áttörés a videoelemzésben - Technológiai megoldások a sportsiker szolgálatában 11:40
Ebészünet 12:00
Pozsonyi Zsolt: Alapelvek és rendszerszintű gondolkodás az erőnléti edzésben 13:20
Fülöp Tibor: Tartósan jó teljesítmény? Fókuszban az állóképesség! 14:30

Galéria

Tudnivalók

Csoportos jegyet sportszervezetek, egyesületek, csapatok válthatnak munkatársaik számára. Csoportos jegy vásárlásáért az Ajánlatkérés gombra kattintva léphetnek kapcsolatba a szervezőkkel. A csoport méretétől függően kedvezményt biztosítunk a normál jegy árához képest.

A konferencia Csíkszeredában, a Csíki Moziban zajlik. 2023. május 18-19. között.

A konferencián sporttudományi szakember, erőnléti edző, olimpiai bajnok sportági edző, sportpszichológus, dietetikus, aktív sportoló mellett egy sor izgalmas szakember tart előadást. Az előadókat a következőkben egyenként jelentjük be.

A sicSPORT Konferencia előadóinak névsorát úgy állítottuk össze, hogy minden sportban dolgozó szakember, illetve sporthoz kötődő érdeklődő sok újdonsággal, új impulzussal gazdagodjon.

A részvételt sportágtól függetlenül ajánljuk sportági, illetve erőnléti edzőknek, sportvezetőknek, sportszervezőknek, döntéshozóknak, sportorvosoknak, gyógytornászoknak, testnevelő tanároknak és természetesen aktív sportolóknak, illetve mindenkinek, aki kedvet kap meghallgatni előadóinkat.

A sicSPORT Konferencia szervezői nyitottak a különböző partneri együttműködésekre olyan vállalkozásokkal, amelyek szívesen részesei lennének egy, a térség sportéletét segítő, minőségre törekvő, progresszív, hosszú távú vízióval rendelkező kezdeményezésnek.

Bármilyen együttműködői szándékot a sicsportkonf@gmail.com címen jelezhetnek.

Bármilyen konferenciához kapcsolódó kérdés esetén a sicsportkonf@gmail.com címen várjuk a levelét.

Igen. A konferencia egyik célja, hogy a sport különböző ágazataiban dolgozó szakemberek betekintést nyerjenek a sajátjuktól eltérő részterületek működésébe is, és megértsék azok jelentőségét az eredményesség szempontjából.

Partnereink

Mobilitási partner

Sporttudományos partner

Szakmai partner