Dr. Kovács Krisztina

Gyakorló sportpszichológus, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem adjunktusa. Kiemelt kutatási területét a sportszülők témaköre képezi. A Fejben dől el, a Gyereklélek sportcipőben, illetve a Sportpszichológia című kötetek társszerzője.

Dr. Kovács Krisztina

Gyakorló sportpszichológus, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem adjunktusa. Kiemelt kutatási területét a sportszülők témaköre képezi. A Fejben dől el, a Gyereklélek sportcipőben, illetve a Sportpszichológia című kötetek társszerzője.

Dr. Kovács Krisztina: Szülők, sportolók, edzők: egymás ellen vagy egymásért?

A sikeres sportolók nem versenyzőknek születtek, hanem a felkészülésük során váltak azzá, ebben a folyamatban nyújtanak segítséget az edzők és a szülők.

Mindkét oldal támogatása szükséges ahhoz, hogy az utánpótláskorú sportolók felnőtt versenyzővé váljanak.

A versenysport növekvő elvárásai és a korosztályváltások okozta nehézségek miatt fontos, hogy a szülők is képet kapjanak a rájuk váró feladatokról, illetve az edzők is megismerjék miként tudnak jól együttműködni a szülőkkel.

Az előadás során betekintést nyújtunk abba, hogy a szülői támogatás formái mennyire változatosak lehetnek. Bemutatjuk, hogy milyen nehézségekkel találhatja magát szembe a szülő gyermeke versenyzővé válása folyamatában. Kitérünk a kudarcok és sérülések kezelésére ,a konfliktusokra, a sport-iskola-magánélet egyensúlyára.

Ahogy a szülőknek is fontos a hatékony kapcsolattartás gyermekük egyesületével, edzőivel, úgy az edzők számára is kiemelt, hogy jó kapcsolatot építsenek ki sportolóik hozzátartozóival. Ellenben a versenysport közege nem mentes a súrlódásoktól. Ki fogunk tekinteni ezzel kapcsolatban a kritikus helyzetekre és a lehetséges megoldásokra is.

Az előadás során igyekszünk segíteni a résztvevőket ötletekkel és megoldásokkal is, amelyeket a hétköznapok során is hatékonyan alkalmazhatnak.